Bár a ZL INVEST Kft. 2010-ben alakult, de a tulajdonos-ügyvezető már az 1980-as években felismerte a környezetvédelem fontosságát és diplomamunkáit is ezen témakörben írta:
miközben külföldön is nagyon bírta,
ha nem fosszilis energiával működött a klíma,
hiszen ez volt már akkor is a príma.
Ezért, amikor tehette,
minden tudását, bátorságát, hátországát összeszedte,
hiszen a napelemes technológia a figyelmét felkeltette,
így energiáját ebbe a szektorba fektette
és nyilván milyen jól is tette,
hiszen ezzel mások megsegítését is megteremtette.
Ez mindenkinek egy óriási lehetőség,
így ezzel bánni persze felelősség,
de megéri, hiszen lesz jövedelmezőség,
mondhatni bőség olyan,
hogy érdemes foglalkozni vele komolyan.
Nem csupán azért, mert most ez a sikk
és ha dicsérik az embert, az nyilván jólesik,
de itt sokkal és okkal többről van szó:
a jövőnkről, a vőnkről.
/a menyünkről, a gyermekeinkről, az unokáinkról nem is beszélve./
Pedig kellene és illene,
biztos vagyok benne,
mert akkor életünk minden szempontból jobb,szebb és élhetőbb lenne.
Hiszen ez nem csak a jövő zenéje,
hiszen a valóság már most kőkemény,
így nem csupán enyém a remény,
hogy a napenergia az eredmény.
Illetve ez a megoldás,
ettől lesz az életünk oly csodás,
nem érheti csalódás.
Aztán jöhet az önfeledt kikapcsolódás.
Ha nem akarja, hogy csalatkozzon,
minél hamarabb csatlakozzon!
Ne várjon hát áriára, váltson napenergiára !